Page 24 - 2017_03
P. 24
Küldje el címünkre Ön is receptjét, Arany János:
s nyerjen egy LED televíziót! Az örökség
Inspirációként álljon itt egy húsvét előtti, igazi böjti recept!
Azok a magyarok, kik e hazát
Véren vették, vérrel ótalmazák,
Azok a magyarok, ha riadót fúttak,
A halál képétől nem messzire búttak.
Lakásuk volt paripájok háta,
Vetett ágyok kemény nyeregkápa:
Ettek és aludtak vérmocskolta nyergen,
Jártak éjjel-nappal sok nehéz fegyver-
ben.
Nem kérdezték: sok-e az ellenség?
Olvasatlan próbáltak szerencsét;
Tudták, a szerencse mindig ahhoz
pártol,
Kinek szive még a halálban is bátor.
Rakott káposzta Elfogytak, elzülltek ottan-ottan,
Szép országok hevert elhagyottan,
hús nélkül Fölveré az isten mindenféle gyoma,
Éktelenné tette török, tatár nyoma.
Alapanyagok: 1 kg savanyú káposzta, 4 dl tejföl, Rongált zászló lőn az ő formája,
2 közepes fej vöröshagyma, 1/2 dl napraforgó olaj, 12 db tojás, Nem volt annak színe, sem fonákja,
Itt-amott sötétlett rajta egy-egy vérfolt:
10 dkg zabpehely, ízlés szerint bors, fűszerpaprika, só és Szép zászlónk, az ország, váznál
2 evőkanál zabkorpa. nem egyéb volt.
Hogyan is készül? E becses zászlónak, a hazának,
Védelmében hányan elhullának!
Először a tojásokat keményre főzzük, majd tojásszeletelővel karikára Vérökben a rúdját hányszor
vágjuk. Ezt követően a savanyú káposztáról leöntjük a levét, és és ki- megfereszték
nyomkodjuk. A főtt, karikára szelt tojásokból tojáspörköltet készítünk. Régi ősapáink! de el nem ereszték.
A két fej hagymát apróra vágjuk és az olaj felén jól lepirítjuk.
Igy a zászló, ránk örökbe maradt,
Hozzátesszük a tojáskarikákat, sózzuk, borsozzuk, pirospaprikával szí- Ránk hagyák azt erős átok alatt:
nezzük és pár percig sütjük. Egy nagyobb jénai tálat vagy egy közepes Átok alatt, hogy, ha elpártolunk attul,
tepsit kiolajozunk a maradék olajjal, és megszórjuk zabkorpával, majd Ne legyen az isten istenünk azontul.
elterítjük benne a savanyú káposzta felét. Ezután a káposztára szórjuk
a 10 dkg zabpelyhet, erre a tojáspörköltet és végül a savanyú káposz- Most telik be, vagy soha, ez átok.
ta másik felét. A 4 dl tejfölt kikeverjük a két nyersen maradt tojással, A zászlót, a zászlót ne hagyjátok!
sózzuk, borsozzuk és a rakott káposzta tetejére öntjük. Majd 40 percig Ha minket elfú az idők zivatarja:
fedővel, további 20 percig pedig fedő nélkül sütjük, tejföllel tálaljuk. Nem lesz az istennek soha több
magyarja.
(1848)
Finom humor
Az étteremben a pincér udvaria- Nagypapa mesél az unokái- SZEMPONT | Kiadja – Vydáva: Libertate Pol-
san megkérdezi a vendégtől: nak a háborús emlékeiből: gári Társulás. A kiadó székhelye – Sídlo vydava-
teľa: Bratislavská 1241, 93101 Šamorín.
– Hogy ízlik a bécsi szelet, – Egyszer egy teljes századot
vendég úr? tettem harcképtelenné, Azonosító szám – IČO: 50404466.
– Mint szakértő, mondhatom, teljesen egyedül!
remek darab! 2017. március – marec 2017
– Tényleg? Tüzér voltál? 1. évfolyam,1. szám – 1. ročník, 1. vydanie
– Ön szakács? Megjelenik negyedévente – Štvrťročník
– Dehogy, cipész vagyok. – Nem... szakács! Ingyenes – Bezplatné noviny