Page 18 - 2017_07
P. 18
Minél több helyen
emlékezni Esterházyra
Komáromban évek óta ápolják gróf Ester-
házy János emlékét – ebben nagy szerepe
van a város alpolgármesterének, Knirs
Imrének. A Szlovákiában sok helyütt nem
megfelelően kezelt mártírunk emlékmű-
véről és annak fogadtatásáról is kérdez-
tük a civil szférából érkező városvezetőt.
Mikor és hogyan került először kap- Gúta, Losonc, és polgári társulásunk
csolatba Esterházy János életművé- jóvoltából Komárom is. November 17-
vel? én ünnepélyes keretek között avattuk
fel Esterházy János domborművét, terházyt – épp ezért tartottam fon-
Az Egy Jobb Komáromért Polgári Tár- Nagy János Esterházy- és Szervátiusz tosnak, hogy mi itt Komáromban is
sulás elnökeként, 2011-ben. Társu- Jenő-díjas szobrászművész alkotását. szót emeljünk ártatlansága mellett, s
lásunk a Szövetség a Közös Célokért A domborművet, amely Esterházy tegyük meg ezt 2011-től, minden év-
tagszervezete, a Komáromi Magyar börtönbéli arcát ábrázolja, feltüntetve ben. A mai napig senkit nem vontak
Civilek Egyesülésének alapító szer- a rabszámát is. Eredetileg 2012. már- felelősségre elítéléséért, elhurcolásá-
vezeteként többek között azzal a cél- ciusra terveztük az emlékmű lelep- ért, megkínzásáért és megöletéséért,
kitűzéssel alakult, hogy Komárom lezését, de a politikussal kapcsolatos annak ellenére, hogy bizonyítékok
múltban gyökeredző értékeit, hagyo- negatív szlovákiai történések hatására vannak a kommunista börtönökben
mányait megőrizzük és átörökítsük négy hónappal előbbre hoztuk az ese- általa elszenvedett törvénytelen el-
a következő nemzedékeknek. Már mény időpontját. járásról. Fogdáról fogdára hurcolták,
alakulásunkkor, 2011 márciusában miközben egészsége folyamatosan
elhatároztuk, hogy szót emelünk gróf romlott, míg végül – megfosztva min-
Esterházy János ártatlansága mellett. Hogyan került végül az emlékmű a denétől, becsületétől, családjától – a
Mélyebben akkor kezdtem el foglal- kávéháza falára? kínzások és a betegség következtében
kozni Esterházy János életművével. életét vesztette. A rendszer annyira
A saját költségünkön elkészült alkotást tartott a gróf szellemi erejétől, hogy
annak a bencés rendháznak a falára hosszú időn át nem voltak hajlandók
Hogyan jött az ötlet, hogy Komá- szerettük volna elhelyezni, ahol hajda- kiadni a családnak földi maradványa-
romban is emléket állítsanak neki? nán Esterházy is időzött. Mivel ebbe it, hogy méltóképpen eltemethessék.
nem egyezett bele az egyház, sem Ezekkel a megemlékezésekkel arra is
Ahogy említettem, 2011 óta a társa- pedig a hajdani városvezetés nem vál- szeretnénk felhívni a szlovák politiku-
ságunk felvállalta a felvidéki magyar lalta annak saját ingatlanján történő sok és a társadalom figyelmét, hogy
mártír gróf eszmeiségét. Abban az elhelyezését, ezért a saját tulajdonom- ők is értékeljék át Esterházy János sze-
évben Esterházy János születésének ban lévő Sága kávézó falára került fel
száztizedik évfordulójára emlékez- az emléktábla. Azóta a komáromi Ná-
tünk itt, a Felvidéken. Talán soha any- dor utca e szeglete kegyhellyé vált – év
nyi figyelmet, annyi elmarasztalást, közben is sokan elzarándokolnak ide,
bántalmazást, valamint dicséretet és hogy fejet hajtsanak a gróf életműve,
szeretetet nem kapott, mint abban az helytállása, magyarságtudata előtt.
évben. Miközben az ország akkori első Minden évben itt szervezzük az Ester-
számú közjogi méltósága – többször házy-megemlékezéseinket.
is megismételve az ország hivatalos
álláspontját – fasizmussal vádolta Es-
terházyt, a felvidéki magyar civil szer- Miért tartotta ezt a kezdeménye-
vezetek, baráti társaságok és intézmé- zést fontosnak?
nyek egyik emléket állították a másik
után. A búcsi, a királyhelmeci és az Szlovákiában hazaárulóként, fasisz-
ipolynyéki emlékművekhez 2011-ben ta háborús bűnösként tartották, és
csatlakozott Kassa, Dunaszerdahely, tartják számon mind a mai napig Es-
18 SZEMPONT