Page 15 - szempont_2018-2_v1
P. 15

Negyedszer   A rendezvény elsődleges célja –   A felvidékiek
 a  hagyományok  ápolásán  túl  –,
 hogy  a  Nagymácsédon  és  a  kö-
 rendeztek   zség  környékén  élő  magyarok   tavaszünnepélye
 megismerhessék
 szomszédjai-
 kat,  baráti  kapcsolatokat  hoz-
 kolbásztöltő és   hassanak  létre,  és  a  közösen   Csallóköz
 eltöltött  idő  alatt  kialakuljon
 bennük  egyfajta  egységtudat,
 sörfesztivált   amely összeköti őket.   szívében

 A  2018.  május  19-én,  szombaton
 Mátyusföldön  tartott  fesztiválon  a  kolbász  és  a
 sör  mellett  koktélokkal,  fánkokkal
 és kürtőskaláccsal várták az érdek-
 lődőket.  A  kolbásztöltőversenybe
 idén  nyolc  csapat  kapcsolódott  be.   A Csemadok Dunaszerdahelyi  Területi
 A  rendezvény  gasztronómián  alap-  Választmánya  mellett  működő  Ifjúsági
 szik,  viszont  a  szervezők  a  magyar   Tanács  (továbbiakban  IT)  szervezésében
 nyelvű  programok  bemutatására
 egyaránt  nagy  hangsúlyt  fektettek,   május 8-án, kedden került sor az V. Magyar
 így  fellépési  lehetőséget  biztosítot-  Majálisra a  Dunaszerdahelyen  található
 tak  még  a  helyi  gyermekcsopor-  szabadidőparkban. A rendezvényt 2009 és
 tok  táncbemutatójára  is.  A  további
 programpontok  között  a  Dióhéj   2012  között négy alkalommal  is megsze-
 citerazenekar, a Kéknefelejcs ének-  rvezték, idén pedig a fiatal generáció tag-
 kar, a Magnólia-trió, Pötyi bohóc és
 még  sokan  mások  szerepeltek.  A   jaiból  álló  szervezőstáb  úgy  határozott,
 rendezvényen  teret  kaptak  a  régió   hogy e  szép  hagyományt  feleleveníti. Cél-
 fiatal tehetségei – Molnár Rita, Mol-  juk továbbra sem volt más, minthogy „Ün-
 nár  Zsófia,  Nagy  Viktória  és  Deák
 Zoltán –, akik szinte elkápráztatták a   nepeljen magyar a magyarral!”. A népszerű
 közönséget. A jó hangulatot tovább   rendezvényre nemcsak a városból, de Zob-
 fokozta a Metrock zenekar régi ma-
 gyar  rockslágerek  előadásával.  Az   oraljáról és más régiókból is érkeztek.
 est csillaga Kovács Koppány volt, aki
 fellépésével lázba hozta a közönsé-
 get, így a tömeg vele együtt énekelte
 az ismert magyar dalokat. A hajnalig   A műfüves pályán az YBS DAC fan-  jelenlévők. A majálison Felvidék kin-
 tartó  mulatsághoz  a  Zseb  zenekar   klub  felvidéki  minifoci  bajnokságot  csei szórakoztatták a nagyérdeműt.
 szolgáltatta a talpalávalót.   szervezett, mielőtt a DAC focistái au-
        togramosztásba kezdtek. A barantá-  A   Libertate   kísérőprogramként
 A szervezők a gyermekek szórakoz-  sok  lenyűgöző  bemutatója  után  az  gyermekek  részére  kínált  foglala-
 tatására  is  gondot  fordítottak.  Volt   érdeklődők maguk is kipróbálhatták  tosságot. A lurkók kifestőzés közben
 íjászat, arcfestés, gyöngyfűzés, csil-  a harcművészet fortélyait. A május-  megismerkedhettek  Szent  László
 lámtetoválás,  ügyességi  játéksoro-  faállítás  sem  maradhatott  el,  ahol  legendájával,  különböző  figurák
 zat, fakörhinta, ugrálóvár  és tűzzo-  Nagy  Iván  etnológus  hangsúlyozta,  hajtogatásában  és  lufifestésben  is
 máncékszerek készítése.  hogy ez a májfa a magyarság jelké-  kipróbálhatták  magukat,  de  a  köz-
        pe is egyben. A díszítésbe a jelenlé-  kedvelt csillámtetkó sem maradha-
 A Kolbásztöltő és sörfesztivál Nagy-  vők apraja-nagyja bekapcsolódott.   tott el. Mindemellett az érdeklődők
 mácséd  életében  egyre  fontosabb         megismerkedhettek  a  termék.sk,  a
 szerepet  játszik,  mivel  élénkítő  ha-  A programkínálatban mindenki meg-  szolgáltatás.sk és a háztáji.sk inter-
 tással  van  a  társadalmi  életre.  A   találta a kedvére való elfoglaltságot,  netes kereskedőoldalakkal is.
 szervezők  ezen  oknál  fogva  min-  ugyanis a népi mesterségek mellett
 denképp folytatni kívánják a hagyo-  ügyességi játékokra is volt lehetőség,  A szervezők nevében Sátor Veroni-
 mányt az elkövetkező években is.  de akár népviseleti tárlatot, valamint  ka, az IT elnöke megígérte, hogy jö-
        a  Pálfi  György  Tudománytörténeti  vőre szeretnék ismét megszervezni
        Vándorkiállítást is megtekinthettek a  a majálist.

 14  SZEMPONT                                                                                        SZEMPONT  15
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20