Page 16 - szempont_2018-2_v1
P. 16

Zenés kaland



        az ipolybalogi



        óvodában                                                                                                                    Gondok a közszolgálati




                                                                                                                                                                    műsorszórással





        Családi  napot  tartottak  a  községben,  mely
        keretén belül az ott működő Szent Korona Kó-
        rus tagjai ellátogattak az óvodásokhoz, hogy
        azok szórakozva tanuljanak.

        A  februári  rendezvényen  a  kórustagok  egy  törté-                                                                  A közmédiáról szóló törvény szerint  ebből 104 órát magyarul. A hatályos  -  ennél  jelentősen  több  járna.  A
        netet  „szállítottak”  az  intézmény  növendékeinek,                                                                   az országon belül a nemzetiségi és  törvény  szerint  a  kisebbségeknek  szlovák közszolgálati rádió eseté-
        mely részükről is aktív közreműködést igényelt.                                                                        etnikai  összetételnek  megfelelően  Szlovákiában  1947  óra  anyanyelvű  ben az előírt és a gyakorlati ará-
                                                                                                                               kell  sugárzási  időt  biztosítani  a  ki-  TV-sugárzás  járna.  Miután  a  tele-  nyok között kisebb a különbség,
        A kalandozás egy szomorú királykisasszonnyal való                                                                      sebbségeknek.                       vízió  teljes  éves  műsorszórása  16  de még mindig jelentős.
        találkozással  kezdődött,  méghozzá  azért,  mert  a                                                                                                       ezer  óra  volt,  körülbelül  1300  órá-
        lányt szinte lehetetlen bizonyult felvidítani.  Ekkor                                                                  Ez  eddig  sem  volt  betartva,  a  tör-  nyival kevesebb idő jutott a magyar  Őry  Péter  már  több  éve  foglal-
        az uralkodó a gyerkőcök segítségét kérte. Próbál-                                                                      vénytelen  helyzet  2017-ben  még  nyelvű műsorokra, mint ahogy azt a  kozik a kérdéskörrel, most bead-
        koztak énekléssel, de nem jártak sikerrel.                                                                             inkább  növekedett  –  mutatott  rá  közmédiáról szóló törvény előírja.  vánnyal  fordult  a  Szlovák  Rádió
                                                                                                                               a  szlovákiai  műsorszórás  aktuális  A szlovák közszolgálati televízió által  és  Televízió  (RTVS)  Tanácsához.
        Ezt követően elindultak vadászni. Célpontnak egy                                                                       helyzetére mai, Pozsonyban tartott  sugárzott  magyar  nyelvű  műsorok  Az MKP OT elnöke úgy gondolja,
        cápát választottak. Miután az állatot kifogták, a ten-                                                                 sajtótájékoztatóján  Őry  Péter,  a  együttes adásideje jelenleg heti át-  a tömegesen érkező tiltakozások
        ger egy szigetre sodorta őket, ahol útjukba a kerek                                                                    Magyar  Közösség  pártja  Országos  lagban  csak  közel  másfél  órát  tesz  hatékonyabbak  lehetnek,  ezért
        erdőben élő Bill cowboy került.                                                                                        Tanácsának  elnöke  és  a  Pro  Civis  ki, ugyanakkor az ország lakosságá-  megosztotta a nyilvánossággal az
                                                                                                                               Polgári Társulás vezetője. A fennál-  nak mintegy 8 és fél százalékát kite-  általa írt beadványt, s kéri a pol-
        Bill  elkezdte  mesélni  az  élettörténetét,  mikor  a                                                                 ló  helyzet  rendezését  már  két  éve  vő felvidéki magyarságnak - arányai  gárokat, minél többen csatlakoz-
        kiskorához  érve  a  királylány  elnevette  magát.  Ezt                                                                kezdeményezte az MKP a kulturális  és a vonatkozó szabályozás alapján  zanak az indítványhoz.
        közös énekléssel ünnepelték meg. A királylány há-                                                                      tárcánál.  Később  -  a  műsorsugár-
        lából  minden  gyerkőcnek  csokoládét  és  királyos                                                                    zási  arányokat  tartalmazó  2016-os
        kifestőt ajándékozott, amit a lurkók vidám énekkel                                                                     jelentés  alapján  -  a  Szlovák  Rádió
        köszöntek meg.                                                                                                         és  Televízió  Tanácsához  fordultak
                                                                                                                               megkereséssel,  erre  azonban  vá-
                                                                                                                               laszt sem kaptak.

                                                                                                                               Az  elmúlt  hetekben  tették  közzé  a
                                                                                                                               2017-es  műsorszórás  állapotáról
                                                                                                                               szóló  jelentést,  amely  súlyos  hiá-
                                                                                                                               nyosságokra  világít  rá..  Eszerint  a
                                                                                                                               szlovák  közszolgálati  televízióban
                                                                                                                               4  órával  csökkent  a  kisebbségek
                                                                                                                               nyelvén szóló sugárzás, a rádióban
                                                                                                                               pedig ugyanakkora időtartamú volt,
                                                                                                                               mint 16-ban.

                                                                                                                               A szlovák közszolgálati televízióban
                                                                                                                               2017-ben 227 órát sugároztak az or-
                                                                                                                               szágokban élő kisebbségek nyelvén,


        16  SZEMPONT                                                                                                                                                                                                        SZEMPONT  17
   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21