Page 18 - 2017_03
P. 18
Teret kell kapniuk
a fiataloknak
Egy fiatalember az Ung-vidékről, aki
évek óta aktívan dolgozik azon, hogy
Szlovákia keleti csücskében is megma-
radjon a magyar közösség, hogy az otta-
niak mindennapjai is jóval színesebbek
legyenek. Varga Tiborral beszélgettünk
a Csemadokról, közösségépítésről és
további terveiről.
Korábban is dolgozott hasonló fela- Mit gondolnak a Csemadokról a mai
datkörben? húszévesek?
A Via Nova Ifjúsági Csoport elnökhe- Attól függ! A kaposkelecsényi Ber-
lyettese vagyok. Sok a hasonlóság és csényi Miklós Csemadok Alapszer-
az átfedés a két szervezet között, de vezetben, amelynek tagja vagyok,
különbségek is vannak persze bőven. viszonylag alacsony az átlagéletkor.
A Via Nova szerteágazó kapcsolat- Régiónkban, az Ung-vidéken van
rendszerének köszönhetően számos olyan alapszervezet, ahol a közép-
lehetőségem volt eddig tapasztalat- korosztály, de olyan is, ahol a har-
cserére, nemcsak felvidéki környe- minc alattiak vannak többségben,
zetben, hanem Kárpát-medencei vi- és van ilyen példa a többi régióban
szonylatban is, amit a Csemadokban is. Azok a fiatalok, akik fiatalos kö-
is szeretnék kamatoztatni. zegben dolgozhatnak, teljesen mást
„A CSEMADOKBAN BŐVEN VAN gondolnak, mint azok, akik azt látják,
MUNKA ANNAK, AKI DOLGOZNI hogy idősek csoportosulása a Cse-
AKAR A KÖZÖSSÉGÉRT.” Hogyan látja a legnagyobb felvidéki madok.
szervezet fiatalításának lehetőségeit?
Tavaly ősztől a Csemadokon belül az
ifjúságért felel. Mikor és miért lett a Úgy vélem, mindent lehet, csak Hogyan lehet a fiatalabb korosztályt
szervezet tagja? akarni kell. Esetünkben szembe kell jobban bevonni a közösségi tevékeny-
menni a korszellemmel. Napjaink ségekbe?
Már gyermekkorom óta látogatom ifjúsága ugyanis annyi lehetőség
a csemadokos rendezvényeket, és közül választhat a szabadidő eltöl- A Csemadokot jellemző több évtize-
diák voltam még, amikor beléptem. tésére, hogy csak kevesen gondol- des tapasztalat, a széles tagbázis és
Ám főiskolás éveim alatt keveset nak arra, hogy egy meglévő szer- az ebből adódó országos lefedett-
voltam otthon, így tényleges tag- vezeti munkához csatlakozzanak, a ség, a tevékenységek sokszínűsége
nak 2009 óta tartom magam, mióta közösségért dolgozva. A tenni aka- számos lehetőséget kínál a fiatalok-
rendszeres érdemi munkát végezhe- ró fiatalokat számos civil szervezet nak. Ezekre a lehetőségekre azon-
tek. Ez volt ugyanis a célom a csat- várja tárt kapukkal. A Csemadok- ban fel kell hívni a figyelmet. Elsősor-
lakozással. Tenni akartam a felvidéki nak viszont van egy nagy előnye ban arra van szükség, hogy a fiatal
magyar közösségért, hagyománya- sok más szervezettel szemben: a tagok teret kapjanak, hogy kibonta-
ink, kultúránk fennmaradásáért. tagsága. Ha szülőről gyerekre száll kozhassanak, hogy modern keretek
Nem tudtam karba tett kézzel ülni, mindaz, amit a Csemadok képvi- között végezhessék a munkájukat.
és csak panaszkodni a rossz nép- sel, nem lehet hiány a közösségért Sok múlik a megszólítás módján.
számlálási mutatók miatt, vagy szo- munkálkodók utánpótlásából, de Könnyebben kapcsolódnak be az if-
morkodni azon, hogy sokak számára persze minden fiatal felé nyitni kell. jabbak abba a tevékenységbe, ame-
nem fontos a nemzeti identitás. A El kell érni, hogy a felvidéki magyar lyet a saját korosztályukba tartozók
Csemadokban bőven van munka an- ifjúság körében menő legyen cse- végeznek. Fiatalok pedig jelenleg
nak, aki dolgozni akar a közösségért. madokosnak lenni! is vannak a Csemadokban, ez igaz,
18 SZEMPONT