Page 16 - 2017_03
P. 16
Ez a 2016-os egyesült államokbeli gatnunk, most pedig, 2017 febru-
verseny volt, ahol megmutattad a árjában megendeztük harmadik jó-
felvidéki lányok szépségét. Milyen tékonysági bálunkat, ahol a befolyt
élményekkel tértél haza? összeget négy kisgyermek kapta.
Nagy köszönet illeti támogatóinkat
Az amerikai verseny egy örök élmény és a bálozókat is, hiszen nélkülük le-
marad számomra. Három hetet töl- hetetlen lenne ilyen nemes rendez-
töttem kint, rengeteg barátság szö- vényt megvalósítani.
vődött. Sokan azt gondolták, csak pi-
hentem ott – el sem tudják képzelni
az emberek, hogy mennyire zsúfolt A családod hogyan támogat
programbeosztásunk volt. Összesen a céljaidban?
három napom jutott a városnézésre,
amikor megtekintettük a híres Grand Teljes mértékben mellettem állnak.
Canyont. A többi idő pedig kemény A párom rendezvényszervezőként
próbával telt, hiszen mindenki töké- dolgozik Győrben, folyamatosan se-
letesen szeretett volna szerepelni, és gít, és ellát hasznos tanácsokkal. Sőt,
méltóképpen képviselni az országát. belevágtunk több közös munkába is.
Egyébként 75 ország lánya volt kint. Kiutazott utánam a világversenyre is,
A legelsők közé sajnos nem sikerült ami nagyon nagy erőt adott.
bejutnom, mégsem szomorkodom, rendezvényeket szeretnék szervez-
hiszen úgy gondolom, beleadtam ni beteg gyermekek részére. Eleinte
mindent, hogy tökéletesen szerepel- féltem, mert nem tudtam, meny- Egyetem, munka, segítség mások-
jek. A legfontosabb pedig, hogy jó nyire lesz nehéz. Elsőként egy kon- nak? Melyikben tudod magad elkép-
tanulópénz volt számomra, ráadásul certet szerveztem Sméja Timikéért. zelni a jövőben?
kiderült, ki az, aki igazából mellettem Teltházas előadás kerekedett, és a
áll és támogat, illetve kik az érdekba- siker bizonyította, hogy van értelme Egyelőre mindháromban. Elkezdtem
rátok. továbbmenni ezen az úton. Akkor zenekarokat, együtteseket segíteni,
egy délután több mint 2100 eurót si- az első csapat a Spider papa and the
került a kislányéknak összegyűjteni. Lady´s (Rásó Richard, Kéri Denisa,
E számos verseny után megmondanád, Vele és családjával a mai napig tar- Bajcsi Barbara). Lehetőségük volt
mi jelenti számodra a szépségideált? tom a kapcsolatot, szerencsére Timi- bemutatkozni azon az Edvin Marton
ke azóta sokkal jobban van. koncerten, amelyet a Starbrand iro-
A szépség az, ami odavonzza a tekin- da szervezett február 11-én a Győri
tetet, a személyiség azonban sokkal Amikor azt a visszajelzést kapom, Audi Arénában, s ahol a csapat 3500
fontosabb. A szépségideál definíciója hogy „hidd el, tényleg segítettél, hisz ember előtt énekelte el a „Remény”
tehát nem a külsőségekben keresen- meggyógyult, és ennek te is a része- dalt, amely mára a győri Méhecske
dő. Szépségideálnak külsőségekben se voltál”, az elmondhatatlanul kel- alapítvány himnusza. A szépségver-
talán a természetességet tartom. lemes érzés. Az első koncert sikere senyekkel leállok, legalábbis a ver-
Számomra ezért nincs is szépségide- után arra gondoltam, hogy miért ne senyzéssel... A szervezéssel azonban
ál – sokkal többet jelent szerintem, ha szervezhetnék egy hasonló témá- nem. A párommal is rengeteg ter-
valaki egyedi tud lenni. jú bált is? Végül óriási bátorsággal vünk van az évre, remélem, velem
vágtam bele a szervezésbe. Azóta tartanak az érdeklődő olvasók is. A jó
sikerült nyolc kisgyermeket támo- hangulat mindenhol garantált lesz.
A mindennapjaid mivel telnek?
Hétköznapjaimat a munkának szen-
telem, néha hétvégen is dolgozom.
Szombatonként pedig egyetemre
járok, mivel távúton végzem a tanul-
mányaimat. A többi időmet pedig a
párommal és a családommal töltöm.
Hogyan kezdtél el jótékonykodni?
Kiskorom óta szerettem adakozni,
akkor is, ha egy hajléktalant láttam
az utcán. Megviselt az is, ha beteg
gyermekekkel találkoztam, mert
tudtam, nekik milyen nehezek a
mindennapjaik, milyen sokat szen-
vednek. Nagyon sok gondolkodás
után eldöntöttem, hogy jótékonysági
16 SZEMPONT