Page 3 - 2017_07
P. 3

Új távlatok



            a felvidék


            gazdasági


            fejlesztésében




            A fenti címmel rendezte meg bemu-
            tatkozó konferenciájáta Libertate
            június  27-én,    a dunaszerdahelyi
            Hotel Thermában. A tanácskozás
            céljai között a szervezet gazdaság-
            fejlesztési tevékenységének be-
            mutatása,  illetve új partnerségek
            kiépítésének elősegítése szerepelt.

            A  rendszerváltozás  után  még  opti-
            mistán tekinthettünk a jövőbe, hiszen
            addigra  az  országban  egy  olyan  kö-
            zösséggé  tudtunk  válni,  amely  mun-
            kaszeretetével,  lakhelye  természeti
            adottságainak   kihasználásával   az
            akkori  gazdasági  viszonyok  között  is
            Csehszlovákia irigyelt szeglete volt. Új
            gazdasági fejlődést reméltünk, és hit-
            tük, hogy mindez közösségeink társa-
            dalmi szerepének megerősödésében  lémái  meglehetősen  szerteágazóak,  mazott elképzeléseinket mutattuk be
            is segíteni fog.                    ezért  az  orvoslásukra  adandó  vála-  Dunaszerdahelyen.  Nemcsak  azért,
                                                szok  is  sokrétegű  aktivitást  igényel-  hogy  tájékoztassuk  az  érdeklődőket,
            Sajnos régióink és annak magyarsága  nek. Mindenre azonnali és gyors vá-  hanem azért is, hogy együttműködés-
            egyelőre  csak  keresi  a  helyét.  Talán  laszt nem lehet ígérni, de a társadalmi  re kérjük fel az odalátogatókat, misze-
            leglátványosabban  az  új  gazdasági  kérdések területén elindítottunk két, a  rint  a  programban  való  részvétellel
            folyamatok folyamatokban, de sajnos  gazdaságén pedig egy olyan aktivitást,  segítsék  közösségünk  gazdasági  éle-
            mindez  kihat  közösségeink  társadal-  amelyek segíthetik közösségeink éle-  tének megújulását.
            mi állapotára és közérzetére is.    tét, és amelyekre a későbbiekben to-
                                                vábbi kezdeményezések, fejlesztések  A konferencián teret adtunk a felújí-
            A  Libertate  PT  ezért  cselekvési  ter-  kapcsolódhatnak.             tott Baross Gábor Terv bemutatására,
            vében  ezeknek  a  folyamatoknak  a                                     amelynek megállapításaira a mi szer-
            megállítására  szeretne  eszközöket  Most a harmadik pillérünket, a gazda-  vezetünk is támaszkodik tevékenysé-
            találni. A fejlesztendő területek prob-  sági cselekvési tervünkben megfogal-  geink tervezésekor. Szintén fontosnak
                                                                                    tartottuk, hogy beszéljünk a kisgazda-
                                                                                    ságok és a háztáji gazdaságok udvar-
                                                                                    ból  történő  eladásáról,  mind  annak
                                                                                    szabályozásról,  mind  a  gyakorlati  ta-
                                                                                    pasztalatokról.

                                                                                    A konferencián beszámoltunk arról is,
                                                                                    hogy a következő fél évben regionális
                                                                                    márkák bevezetését szeretnénk elin-
                                                                                    dítani,  amelyek  mint  a  természetes
                                                                                    tájegységeink földrajzi árujelzői nyúj-
                                                                                    tanának lehetőséget az ott élő terme-
                                                                                    lőknek.

                                                                                    A konferenciát Hájos Zoltán, Duna-
                                                                                    szerdahely  polgármestere  és  Meny-
                                                                                    hárt József, a Magyar Közösség Párt-
                                                                                    jának  elnöke  nyitotta  meg.  Utóbbi
                                                                                    beszédében  hangsúlyozta:  „Rá  kell


                                                                                                         SZEMPONT   3
   1   2   3   4   5   6   7   8