Page 7 - 2017_07
P. 7
Tejfalu alapiskolájában is családi
napot rendezett a Libertate. A prog-
ramon a helyi iskola tanulóin és szü-
leiken kívül a somorjai Duna utcai
óvodából 60 gyermek, a Mária utcai
oviból 20, míg a tejfalusi óvodából
további 20 fő vett részt.
A rendezvény az Aranykert Bábszín-
ház kiváló meseelőadásával kezdő-
dött, amely után az iskola mellett
működő szülői szövetség segítő-
kész anyukái jóvoltából a gyerme-
kek tízóraira frissen sült lekváros
és csokis palacsintát fogyaszthat-
tak. Ezt követően a légvárat is nagy
örömmel vettek birtokba a gyere-
kek. Előkerültek a hagyományos
fajátékok is.
Palacsintázás és íjászat A fák hűvös árnyékában aztán a
gyerekek „belekóstolhattak” az
íjászmesterség rejtelmeibe. Pihe-
nésképp az ügyes pedagógusok
csillámporral és arcfestékkel díszí-
tették ki a tanulókat. A kézműves
sarokban különféle agyagfigurák
készültek Krascsenics Piroska se-
gítségével. Akinek kedve támadt,
színezhette Tündér Ilona és Árgyilus
mesekifestőjét.
Az egész napos program után a
gyerekek kellemesen elfáradva, és
elégedetten mentek haza. Kikapcso-
lódhattak, játszhattak, az óvodások
kapcsolatot teremthettek az isko-
lával, iskolásokkal, színvonalas, jó
programokon vehettek részt.
(lib)
SZEMPONT 7