Page 9 - szempont_2018-3_v1-2
P. 9

A táncnak és   Gasztroutazás a


 hagyománynak   Nagykürtösi járásban,



 szentelt gömöri   tizenegyedik



 hétvége  alkalommal







 Csattogtak a táncos cipellők, muzsikaszótól volt han-
 gos  Kiskovácsvágása,  ugyanis  a  XVIII.  Csermosnya
 Menti  Fesztivál  programjai  táncházzal  kezdődtek  au-  Július  utolsó  szombatján  illatfelhők
 gusztus 31-én, pénteken. Táncolva szórakoztak helyi-  árasztották  el  Kőkeszi  községet,
 ek és környékbeliek.  ugyanis a főzőversenybe benevezett
            csapatok  még  délelőtt  megkezdték
 Másnap  Bódis  Enikő  szavalata  és  az  ünnepi  beszédet   a  főzést,  gondosan  odafigyelve  a
 követően  népművészeti  bemutató  szórakoztatta  a   palóc ételek sajátosságaira.
 nagyérdeműt. A gömöri régió amatőr énekesei és nép-
 tánccsoportjai többek között nóta- és népdalcsokrokat   Az  alapanyagok  közül  nem  hiány-
 mutattak be. Fellépett a Berkő Népdalkör, az Andrássy   zott a pirított hagyma, a túró és a
 Dénes Férfikar, a Gyöngyvirág és a Kéknefelejcs ének-  tejföl, sőt még a káposzta sem. Míg
 lőcsoportok. A gyermekek is kivették a részüket az ün-  a  felnőttek  főztek,  addig  a  fiata-
 nepségen,  több  koreográfiát  is  bemutattak  a  dernői   lok  kézműveskedéssel  töltötték  az
 Napraforgó  és  a  Kincskereső  Néptánccsoport  tagjai.   időt,  vagy  akár  arcukra  „ölthették”
 Máté Adriana pedig gömöri népdalokat adott elő.  kedvenc figuráikat is.

 A  Dernőért  Polgári  Társulás  elnöknője  beszédében   A  közösségi  összetartást  megerő-
 hangsúlyozta  az  összetartozás  fontosságát.  „...  arra   sítő rendezvényen családok, baráti
 van a legnagyobb szükség, hogy ilyen alkalmakkor mi-  társaságok és ismerősök ebédeltek
 nél többen találkozhassunk, örülhessünk egymásnak, a   együtt, amelyhez Básti János nótá-
 régi barátoknak. Örüljünk egymás sikereinek, biztassuk   zott.  Eközben  a  14  főzőcsapatnál
 egymást és őszintén mondjuk ki véleményünket. A mai   már  nagy  volt  a  sürgölődés,  for-
 fellépő  csoportok  egész  évben  azon  fáradoznak,  hogy   golódás,  hogy  a  majdani  vacsora
 nekünk szerezzenek egy szép délutánt, estét. Ezt az igye-  az  ő  főztjükből  legyen  tálalva.  A
 kezetet kell mindnyájunknak értékelni, hiszen nélkülük   gasztroélmények  mellé  kulturális
 csak a szürke hétköznapokat élhetjük át, velük azonban,   feltöltődés  is  társult.  Színvonalas
 az énekeik és táncaik által újra hevesebben dobban a szí-  műsort  adtak  helyi  tánccsoportok
 vünk. Részesei leszünk a műsoruknak, elfeledkezünk a   és énekesek. A rotyogó bográcsok
 napi gondjainkról és vidámabbak leszünk...”  vonzó illata még lovaglás közben is
            kifejtette  hatását:  a  „lovasok”  alig
 A rendezvény zárszavát Köteles László, a CSEMADOK   várták, hogy végre kóstolhassanak
 országos alelnöke tartotta. A rendezvény célja részint   az ínycsiklandozó étkekből.
 a hagyományápolás, részint a tehetségek bemutatko-
 zása volt. A jelenlévők hírét vitték a jó hangulatú nép-  A kora esti órákban a magyar mula-
 művészeti fesztiválnak, s alig várják, hogy jövőre újra   tós könnyűzene világának oszlopos
 találkozzanak.  tagja,  Betli  Gábor  szórakoztatta  a
            közönséget.  A  Libertate  társszer-
            vezésében  megtartott  Palóc  Ételek
            Fesztiválja falusi mulatsággal zárult.






 8  SZEMPONT                                                                                         SZEMPONT   9
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14